Ők voltak a legjobb utánpótláskorúak a férfi NB I/A-csoport alapszakaszában
Szombat este véget ért az alapszakasz, így sorra vettük, hogy az U21-es (2005-ben vagy azután született) játékosok közül kik nyújtották eddig a legjobb teljesítményt a férfi NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokságban.
1. FLASÁR ZALÁN (2007-ES SZÜLETÉSŰ, SOPRON KC)
Összegezve az egész évadban látott produkciókat, nálunk a 18 éves Flasár Zalán érdemelte ki az első helyet. A soproniak még juniorkorú centerreménysége jókora szintet lépett a mostani évadban. Bár ez még mindig csak a második teljes szezonja a felnőttélvonalban, stabil játékával fontos kiegészítő játékosává vált a rájátszásba jutást az utolsó, nyolcadik helyen kiharcoló SKC-nak. Flasár mind a 26 meccsen szóhoz jutott (ezt egyedüliként mondhatja el magáról a listánkon szereplők közül),
Legjobb teljesítményét az Oroszlány ellen hozta, amikor is 17 pontot, 6-6 lepattanót és kiharcolt faultot, illetve 1 blokkot jegyzett. Megbízható, ígéretes játékával kiérdemelte a meghívót a felnőttválogatottba is, és márciusban a franciák elleni vb-selejtezőn be is mutatkozott a „nagyok” között címeres mezben.
2. HŐGYE PATRIK (2005, DEAC)
Az ezüstérmes pozíciót Hőgye Patrik kapta meg, aki szintén remek alapszakaszt zárt. A 21. születésnapját éppen ma ünneplő irányító-hátvéd ősszel bombaformában kezdte az idényt, egymásutánban szállította a 10 pont feletti meccseket, sőt
Decemberben sérülés törte meg a lendületét, és több mint másfél hónapot kellett kihagynia, amely után már valamivel haloványabb volt a játéka, bár tavasszal is akadt egy-két jó meccse, például az ASE otthonában nyújtott 11 pontos produkciója.
3. LUKÁCSI GÁBOR (2007, NKA UNIVERSITAS PÉCS)
Toplistánk legfiatalabbjának, a 18 esztendős Lukácsi Gábornak szavaztuk meg a harmadik helyet, aki meccsenkénti 7 pontjával végül a legeredményesebb utánpótláskorú játékosként fejezte be az alapszakaszt. A viszontagságosra sikerülő 2024-2025-ös évada után
Öt alkalommal érte legalább a 14 pontot, és a Kecskemét ellen egészen 20-ig jutott (hat hárompontossal), aminek az értékét növeli, hogy ezzel olyan tettet hajtott végre, amelyre ezt megelőzően régen volt már képes magyar fiatal az első osztályban. Flasárhoz hasonlóan már Lukácsi is szerepelt a felnőttválogatottban, bár ő egyelőre még csak a bő keretben.
4. SZŐKE BÁLINT (2005, KOMÉTA-KVGY KAPOSVÁRI KK)
Bár a képzéletbeli dobogónkról lecsúszott, megilleti a dicséret Szőke Bálintot (21) is, aki az újoncként az alapszakaszt harmadikként záró Kaposvárban jutott rendszeresen szóhoz. Huszonkét meccsen pályára lépve a jó védekezése mellett 3,4 pontot, 3,6 lepattanót és 1,2 gólpasszt átlagolt.
5. FLASÁR BOTOND (2005, DEAC)
Keretes szerkezetbe foglalva a listánkat, az ötödik helyre a másik Flasár fivér, Botond is felfért. A DEAC 21 éves magasemberének a tavaly nyári térdsérülése miatt ősszel kicsit lassan indult be az évad, viszont a szezon derekára, illetve tavaszra kifejezetten formába lendült, és egyre nagyobb szerephez jutott az alapszakaszt hatodikként záró Debrecen csapatában. Legjobb meccsét a Sopron ellen hozta, amikor is 9 pontot és 2 lepattanót szerzett, illetve a Kecskemét, a Pécs és a Sopron ellen zsinórban három meccsen is 10 feletti VAL-mutatóval végzett.
(Kiemelt képen balról: Flasár Zalán, Hőgye Patrik és Lukácsi Gábor Forrás: Sopron KC, DEAC és NKA Universitas Pécs)